3.

Sziasztok drága Olvasók!
Hát ez is eljött az ősziszünet nagyban tombol, mi meg nyuhodtan írhatunk/olvashatunk. Remélem nem várakoztattunk meg benneteket (annyira)...
Na mindegy is a lényeg, hogy itt van a rész.
Juliet és Szaszi
Ui.: Ne felejtsetek el komizni vagy esetleg feliratkozni! :)






/ Annalise /

A szórakozóhely a korai időpont ellenére is tele volt részeg emberekkel. Sőt, voltak köztük néhányan akik a kábítószereket sem vetették még. Hiába voltak még csak tizenhat-tizenhét évesek.  Visszagondoltam a gimnáziumi évekre, amikor még a szobámból sem mozdultam ki, ha tanulnom kellett. Megráztam a fejemet, hogy eltereljem a figyelmemet erről a témáról. Nem igazán szeretek a múlton merengeni, valamiért mindig rossz érzésem lesz tőle. Ezért, haladéktalanul egyetértek a mondással: "Élj a mának!" Különben is az akkori énem egy csendes és visszahúzódó lány volt, az iskolában na meg persze otthon. De amikor eljött a hétvége sokkal inkább hasonlítottam a mostani önmagamhoz, egy felszabadult és - látszólag - gondtalan lányhoz.  Éppen megpróbáltam magam átfurakodni a tömegen a bárpult felé, amikor valaki elkapta a csuklómat. Ijedten pillantottam hátam mögé, de rögtön meg is nyugodtam. Az illető nem volt más, mint Max. 

- Gyere táncolni, Lisie! - kiabált mosolyogva. Lelkesen fogadtam a felkérést, hiszen imádok táncolni. A táncparkett tömve volt illuminált állapotban lévő fiatalokkal, akik kifogásolható stílusban rázták magukat a zene ritmusára. Izzadt testek közt préseltük át magunkat, miközben egy kis szabad helyet kerestünk. Nem volt éppen kellemesnek mondható a helyzetünk, de panaszra sem lehetett okunk. Tíz perc eszement ugrálás, pörgés-forgás és csapkodás után elfáradtunk és a bárpult felé indultunk. Sok részeg vette körül a félkör alakú asztalt, amely mögött három huszas évei végéhez közeledő férfi szolgált ki bennünket. Max mojito koktélt ivott, míg én két kör tequilát is leküzdöttem.  Ha úgy vesszük, nem valami nőies dolog az alkohol fogyasztás, de az emberek sok mindenkit képesek elítélni csupán a kinézetéről. Nem foglalkoznak az illető múltjával illetve jelenével, az sem érdekli őket miket kellett megélniük. Egyszerűen véleményt alkotnak róluk, annélkül, hogy ismernék őket. 

Ezek után, sorra ittuk a különféle koktélokat és röviditalokat. Természetesen, egy bizonyos mértéket tartottam, hiszen nő létemre nem ihatom le magamat a sárga földig. De azt az állapotot amiben voltam, koránt sem lehet beszámíthatónak nevezni. Életem nagy részét az elvárásoknak megfelelően, minta diákként és jó kislányként élem, így a részegség és hasonlók csak hétvégente kerítenek hatalmukba. Viszont, ha egyszer "elhibázok" valamit annak végleges következményei is lehetnek.

~ Marco ~

Az utunk hazáig csendben telt, amit néha-néha szakított meg Mario rezgőtelefonja. Idegegesen nyomta ki mindig újra és újra, de a személy ( Ann ) nem értette meg. Végül kikapcsolta a telefonját, így újra csendbe burkolózott az autó. A sofőr leparkolt a házam előtt, én kifizettem és megköszöntem a szolgálatát. Götze addig a bejárati ajtó előtt várakozott, odaérve kinyitottam az ajtót és kitártam előtte:

- Üdv a Reus lakásban!- beléptünk az ajtón, hanyagul ledobtam a cipőm, a barátom pedig követte a példám. - A cuccod hozd, megmutatom a házat és egyben a szobádat is.- intettem neki, hogy kövessen. Először a fehér színben pompázó nappaliba vezettem, ahol a szoba fehérséget feldobta a barna színű bútorok. A nappaliba nyílt az amerikai konyha, ahol a fekete polcok, székek, asztal, szekrények emelték ki helyiséget. Megmutattam neki, hogy mit hol talál, amit egy bólintással fogadott és (látszólag) megértett, de láttam rajta, hogy fejben máshol jár. 

- Na tesó, most pedig meséld el az egész sztorit. - húztam magam után a kanapéra. Ez vissza térítette a földre, és kiöntötte nekem a szívét:

- Pont egy vesztes meccs után mentem haza. Szomorú voltam, hogy nem tudtunk nyerni, pedig mindent megettünk érte. A házba belépve női és férfi ruhák hevertek szanaszét. Teljesen ledöbbentem. Azt hittem, hogy ez egy átverés, egy rossz kandi kamera műsorban. De ott feküdt egy idegen pasival a MI ágyunkban. Két éven át együtt voltunk, s még a szemembe se tudja megmondani, hogy mást szeret.- hajtotta le a fejét. Látszott rajta, hogy összetörték a szívét. Nagyon szerette ( talán még most is szereti) a lányt, de ő így bánt vele, mint egy semmirekellővel.

- Sajnálom! De van egy ötletem! Holnap elmegyünk bulizni!- löktem meg egy kicsit a vállt, hogy jobb kedvre derüljön. 

- Hát.. Na jó legyen!- sóhajtott beleegyezően. A szemeiben láttam, hogy nincs sok kedve, de azért eljön velem.
- Ne aggódj! Holnap biztos találsz majd egy szép, okos, kedves lányt!- biztattam.

- Aki megint megcsal, s csak a pénzemért lesz velem.- tette hozzá halkan.

- Senki se mondta, hogy az élet egyszerű lesz. Voltak, vannak, lesznek csalódásaid, de mindig fel kell álni.- mondtam neki bölcsen. - Egy barátomtól idézek: ,, Ha elbukok, megpróbálom újra, újra és újra!". Nem ismered?

- Ismerem, elég jól.- válaszolta halvány mosollyal az arcán.- Igazad van. Kit érdekel az a nő? Van nála szebb és jobb lány.- határozattan visszatért az én legjobb barátom.
- Na látod! Akkor a holnapi buli?- tartottam a kezem egy ötösre.
- Természetesen! Csapassuk!- csapott bele a tenyerembe. Visszatért a legjobb barátom!